2023.10.28.

Második nap: 2023.12.09.

Harmadik nap: 2024.01.27.

Ha színházat csinálunk, nem kisebb dologra vállalkozunk, mint hogy világot teremtsünk, melyben a történetnek, emberi sorsoknak, látványnak, hangzásnak egyaránt szerepe van. De végsősoron ezt a teremtett világot a színész hiteles jelenléte teszi valósággá, a néző pedig csak ehhez a valósághoz tud a lelkével kapcsolódni. A színészi szakma sok eleme hosszú tanulás útján elsajátítható.  De a valóság, „az itt és most” megélése mindenki, különösen gyermekek számára lehetséges.

Hogyan segítse a rendező pedagógus a diákok hiteles színpadi jelenlétét? 

Erről fog szólni ez a három részes kurzus.

Az egyes alkalmak külön-külön is látogathatók, elvégezhetők!


1. nap

Az alapok: kapcsolat, érzékelés, értelmezés, kifejezés

A színésznek képzett orgánuma van, tanulta a művészi beszédet. Ismeri a testét, tudja gesztusai jelentését, és tudatosan él a ritmussal. A diákszínész ezek közül semmivel sem él tudatosan. És bár közös munkánk során sokat játszunk a színészet fortélyaival, mégsem a szakma tanítása a cél. Azt kell elérnünk, hogy a gyerekek megtalálják a saját hangjukat, hogy őszintén, gátlások, maszkok nélkül, a saját eszközeikkel tudják megmutatni a szerep igazságát. Ez az alapja annak, hogy a diákszínház a saját hatásmechanizmusával nyújtson más, de a hivatásos színházzal egyenrangú élményt. Ahogy egy szakmából érkező kritikusom megfogalmazta egy előadás kapcsán: „semmijük nincs, csak a személyiségük.” Ennek megmutatása a cél, és ezt előbb kicsiben kell elkezdeni, hogy a diákszínész alig vegy észre, hol csúszik át az önfeledt játékból a színészetbe. 

Ezt az átmenetet járjuk körbe az első napon, majd megtanuljuk megérteni minden tettben és szóban a mögötte rejlő szándékot.


Program:

09.00-10.30: Csapatépítő gyakorlatok, dinamika, imitáció, bizalom

10.30-10.45: Szünet

10.45-12.30: Kapcsolatok, viszonyok, kifejezőeszközök

12.30-13.30: Ebédszünet

13.30-15.00: A gondolat és az érzés iskolázása, belső monológ

15.00-15.15: Szünet

15.15-17.00: Helyzetfeltárás, jelenetértelmezés, drámai ívek

Ha a befizetted a részvételi díjat és kitöltötted a kötelező adatokat.

A Waldorf Pedagógiai Intézet számlászáma: 10402135-50515757-87691006

Kurzusainkat hivatalos rendszerben kell nyilvántartanunk, emiatt részletes adatokat kell szolgáltatnuk a résztvevőktől.

00 nap
00 óra
00 perc
00 másodperc

A képzés díja 15.000 Ft / alkalom

Jelenetértelmezés, ritmusok és ívek Mitől jelenet a jelenet? Mire használjuk a ritmust, hogyan építjük a jelenet ívét? Hogyan kelti fel és tartja meg a néző figyelmét a jelenet dinamikája, és hogyan szolgálja mindez a történetvezetést és a karakterek kibontakozását? Ez alkalommal a résztvevők színészként szerepelhetnek irodalmi színdarabok jeleneteiben, és lehetőségük van a rendezést is kibróbálni, gyakorolni. A második napon hasznosítjuk az első alkalommal szerzett tudásunkat és tapasztalatunkat. Ismételni is fogunk, ezért újonnan csatlakozók is be tudnak majd kapcsolódni a munkába.

A színdarab íve, rendezés A harmadik napon egész színdarabok felépítését elemezzük, nagy íveket húzunk, és azt vizsgáljuk, hogyan szolgálják az általunk választható színházi eszközök a mondanivaló kifejezését és - ami épp olyan fontos - a színészeink kifejezési és játéklehetőségeit. A résztvevők hozhatnak olyan színdarabokat, melyekkel foglalkozni terveznek, és szeretnének segítő szempontokat a munkához. Ezt a napot is lehet majd önállóan látogatni.

Az alábbi űrlap kitöltésével regisztrálhatsz!

Helyszín


Naptár

A Waldorf Pedagógiai Intézet képzéseinek naptára

2023/10/27
Waldorf Pedagógiai Intézet
A képzés naptára