Miért fontos, hogy időt szánj önmagadra?

Nőként gyakran mások szükségleteit helyezzük előtérbe, és elfelejtünk törődni saját magunkkal. A „Törődj Magaddal” 4 hetes program célja, hogy segítsen visszatalálni ahhoz az értékes belső erőhöz, amely minden nap jelen van benned. 

Ez a program bibliai alapokon nyugszik, és minden napra 

egy Igeverssel, egy gyakorlatias útmutatóval, egy kérdéssel és egy feladattal segít téged abban, hogy jobban figyelj önmagadra és értékeld a saját szerepedet.

Ezt mondták, akik letöltötték ingyenesen az 1. hetet:

  1. „Az első hét után úgy éreztem, mintha valaki szó szerint belém látott volna. Az igeversek és a kérdések teljesen betaláltak, és már a hét közepén kértem is a teljes anyagot! Ez tényleg segített fókuszálni, és végre érdemi lépéseket tettem magamért.” – Dóri
  2. „Egy hét alatt több változás történt bennem, mint gondoltam volna! Olyan kérdésekre kaptam választ, amiket már hónapok óta görgettem magam előtt. Nem volt kérdés, hogy lecsapok a teljes anyagra is!” – Klári
  3. „Őszintén szólva, nem számítottam rá, hogy ennyire megmozgatja a gondolataimat. Az első hét végére már azon kaptam magam, hogy reggel alig várom az új feladatot és kérdést. Már letöltöttem a folytatást is!” – Eszti
  4. „Hihetetlen, hogy mennyire tudatosabb lettem már az első hét után. A napi kérdések pont arra mutattak rá, amit eddig kerültem. Mostanra már végigcsináltam az egészet, és sokkal magabiztosabb vagyok!” – Vera
  5. „Először csak kíváncsiságból töltöttem le az első hetet, de az üzenetek annyira betaláltak, hogy rögtön kértem a folytatást is. Ha egy hét ennyit adott, mi vár rám a maradék 3 hétben?!” – Rita

Mit kapsz a négy hét alatt?

  • Minden napra egy bibliai igevers: Elgondolkodtató és bátorító üzenetek, amelyek megerősítenek és közelebb visznek önmagadhoz.
  • Napi gyakorlati gondolatok:  Praktikus tanácsok, melyekkel hatékonyan és könnyen ültetheted át az üzenetet a mindennapjaidba. 
  • Egy napindító kérdés: Melyik az a terület, ahol ma leginkább szükséged van vezetésre, változásra? Segít összpontosítani és mélyebben átgondolni a napodat.
  • Egy napi feladat: Kis lépések, amelyek közelebb visznek önmagad és az értékeid felfedezéséhez.

Milyen bónuszt kapsz?

31 napos bátorító megvallás: Minden napra egy pozitív megerősítés, hogy erőt meríts és magabiztosabban nézz szembe a kihívásokkal.

Kiknek szól ez a program?

Ez a program neked szól, ha:

  • Úgy érzed, szükséged van egy kis lelki töltődésre.
  • Szeretnél jobban figyelni magadra és felfedezni belső értékeidet.
  • Közelebb akarsz kerülni saját nőiességedhez a bibliai értékek által.
  • Egyszerűen csak vágysz egy kis énidőre és lelki megújulásra.

Készen állsz arra, hogy megismerd önmagad egy új nézőpontból?

Tapasztald meg, hogyan támogat téged ez a program abban, hogy nap mint nap megerősödj lelkileg és érzelmileg!
Lépj be egy utazásra, ahol a figyelem középpontjában te vagy – mert megérdemled!

Hogyan segít ez a program abban, hogy jobban értékeld magad?

Az önmagunkra fordított idő és figyelem kulcsfontosságú ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ezzel a programmal megtanulhatod, hogyan törődj jobban magaddal, hogy felfedezd a benned rejlő erőt és szépséget. A kérdések és feladatok pedig segítenek abban, hogy ez a figyelem tudatos legyen, és valóban hosszú távú változásokat eredményezzen.

Csatlakozz a teljes programhoz most 990 forintért!

Ez a program egy befektetés önmagadba – mindössze 990 forintért megkapod a teljes 4 hetes útmutatót, amellyel új szintre emelheted az önmagaddal való kapcsolatod, hogy közelebb kerülj a saját értékeidhez!

Vásárold meg most, és lépj a teljes program útjára, hogy jobban érezd magad a mindennapokban, és közelebb kerülj saját értékeidhez!

Miért érdemes letölteni ezt az anyagot

  • 4 hétre szóló terv: Minden napra találsz egy-egy rövid, de értékes témát, amely az önszeretet és a belső harmónia megteremtésében segít.
  • Interaktív feladatok: A tervekhez társított egy-egy kérdés és feladat segít mélyebben megérteni önmagadat, és tudatosítani, mire van szükséged a testi-lelki egyensúlyodhoz.
  • 31 napos megvallás: Extra bónuszként egy 31 napos pozitív "önmegvallás" is a tiéd lesz, amely napról napra erősíti az önbizalmad és az önmagaddal való kapcsolatod.
  • Egyszerűen alkalmazható: Könnyen beilleszthető a napirendedbe, nem igényel sok időt, mégis hatékony változásokat hozhat az életedbe.
  • Csatlakozz a teljes programhoz 

    most 990 forintért!